Az Év Gombája: Csoportos csiperke (Agaricus bohusii)
Bohus Gábor (1914-2005) 68 éven át a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának Makrogomba Gyűjteményének munkatársa, 1950-1974 között pedig az MTM Növénytárának igazgatóhelyettese volt. Kiterjedt és rendszeres gyűjtőmunkájával pótolta a Múzeumnak a háborúban elpusztult gombagyűjteményét, amivel megteremtette a mai hazai közgyűjtemény alapját. A mikológia szinte minden ágával foglalkozott (gombarendszertan, -cönológia, -ökológia, -mérgezések, -termesztés és tenyészetek hosszútávú fenntartása, fungicid hatású anyagok és gyógygombák kutatása), de legjelentősebb eredményeit a gombataxonómia terén, az Agaricus nemzetség vizsgálatával érte el. Több mint 50 új gombafajt írt le, három gombafajt róla neveztek el. – olvasható a Magyar Mikológiai Társaság honlapján a kiváló mikológus rövid bemutatása.
A csoportos csiperke a fajcsoportra nem jellemző tulajdonságáról kapta nevét. Mindig több példány jelenik meg szorosan egymás mellett. A nagyobb termetű csiperkékhez tartozva egy népes csoport súlya a kilogrammot is meghaladja.
Megjelenésére jellemző, hogy kalapját koncentrikus körökben nagy durva barna pikkelyek borítják, közöttük a fehér kalapbőr látszik. Lemezei fiatalon szürkés rózsaszínűek, később sötétbarnák. A tönk lefelé orsósan elvékonyodó, kettős peremű, de gyenge gallérja, illetve számos pikkelykés öve van. A gomba húsára jellemző, hogy az érintésre, sebzésre erősen vörösödik, ez leginkább fiatal lemezein, kettévágva húsán tűnik fel. Ez vágásra fehér, de gyorsan vörösödik, majd barnul. Kellemes enyhe illata van. Jóízű.
Júliustól novemberig, mindig erdőkben, ligetekben terem, elterjedt, de nem gyakori, kímélendő gomba. A csoportos csiperke ehető, de védett faj, természetvédelmi értéke 5000 Ft egyedenként. – írja a Miskolci Gombász Egyesület honlapja.
Az Év Fája: Kecske fűz (Salix caprea)
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben ajánlást tesz három fafajra, melyek közül az Év Fáját szavazással választják meg. 2025 november 7. és 30. közt lehetett szavazni az Év Fája honlapon a jelöltekre, amelyek a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár voltak.
A kitüntető címért a verseny végig rendkívül szoros volt két fafaj, a kecske fűz és a rezgő nyár között. Összesen 2050 szavazat érkezett be, melyek összesítése alapján az első helyet, 745 szavazattal a kecskefűz, a második helyet alig kettő szavazattal lemaradva (743), a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 562 szavazattal a hamvas éger érte el.
A húsvéti barkát részben a kecske fűz faj szolgáltatja, fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él, az Alföldön kimondottan ritka.
Az Év Rovara: Párducfoltos hangyaleső (Dendroleon pantherinus)
És hogy mi lehet tudni a 2026 Év Rovaráról? A párducfoltos hangyaleső a hazai hangyalesőfauna közepes termetű faja; hegyes szárnyai kissé hosszabbak, mint a teste. Magyar neve a tudományos név fordításából eredeztethető, ami utal az elülső szárny hátsó szegélyén lévő „párducfoltra” (vagy szemfoltra). Ez a háztetőszerűen összecsukott szárnyakon látható a legjobban. A szárnyát további mintázati elemek is díszítik. Nagyon dekoratív megjelenésű rovar. Teste többnyire sárga, karcsú lábai meglehetősen hosszúak és vékonyak. Csápja is hosszú, vége enyhén megvastagodott.
Az imágók gyengén repülnek, a mesterséges fény vonzza őket. Nyár közepén rajzanak, éjszaka párzanak, petéiket faodvakba helyezik. Fejlődésmenete egy évig tart; három lárvastádium után bábozódik. A lárvák és az imágók is ragadozó életmódot folytatnak. A lárvák a faodvakban más rovarok lárváit és imágóit zsákmányolják. Jellegzetességük, hogy tölcsért nem építenek, és dús testszőrzetet viselnek.
Hazánkban természetközeli élőhelyeken, domb- és hegyvidéki melegkedvelő erdőkben és nagy folyók menti ligeterdőkben fordul elő, de lárváját kimutatták régi épületek, erősen szuvas tetőszerkezeti famorzsalékában is.
Palaearktikus faj, elterjedése Európától Észak-Kínáig húzódik. Hazánkban ritka, mert odvasodó fákból is egyre kevesebb van az erdeinkben.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 50.000 Ft – írta a Magyar Rovartani Társaság a jelölteket bemutató ismertetőjében.
Az Év Madara: Énekes rigó (Turdus philomelos)
Az énekes rigó, 2026 Év Madaráról elmondható, hogy életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz (Turdus merula) hasonló, de jobban kötődik az erdei élőhelyhez, egyik régi magyar elnevezése így "erdőrigó" volt. Táplálékát elsősorban giliszták és csigák képezik, de hernyókat, lószúnyogokat és egyéb rovarokat is zsákmányol. Ősszel főként gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. Magyarországon igen gyakori fészkelő. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a Mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A költési időszakban hazánkban megfigyelhető rigók közül a legkisebb termetű, leginkább a szőlőrigóval (Turdus iliacus) téveszthető össze, amely viszont téli vendégként fordul elő nálunk. Az énekes rigó éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdő madarászok is könnyen felismerhetik.
Védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
Az Év Élőhelye: Fáslegelő
2026-ban első alkalommal hirdetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya győztest az Év Élőhelye kategóriában.
A fáslegelő egy évszázadokkal ezelőtt elterjedt, mára megritkult élőhelytípus, amelynek fennmaradása teljes mértékben az embertől függ. A fáslegelő magára hagyva ugyanis becserjésedik, beerdősül, ami a természetes szukcesszió velejárója. De a zárt erdő már nem alkalmas egy sor olyan élőlénynek, amelyek a fáslegelőket nagyon kedvelik.
Az alapot a legelők növényzete jelenti, számos szép vadvirággal. Rájuk és a legelő jószág trágyájára épül a tápláléklánc második szintje, az ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek. A nagyra nőtt, a legelőn szigetszerűen álló öreg fák odvai, lombkoronája nagyon sok állatnak nyújtanak menedéket: denevérek, gyíkok, odúlakó madarak és természetesen rengeteg rovar.
Talán a leglátványosabb szint a madaraké: füleskuvik, szalakóta, búbosbanka, vörös- és kék vércse, nyaktekercs, zöld küllő, seregély népesíthetik be a fák környékét, a legelőn pedig mezei és esetleg erdei pacsirta, parlagi pityer, cigánycsuk, sárga billegető szedeget. A jószág a fák alá telepedve hűsöl nagy melegben, a sarjadó cserjéket, famagoncokat azonban gondosan lelegelik.
A fáslegelők beerdősülése érdekes módon pusztulásra ítéli a nagy magányos fákat, hiszen fotoszintetizáló felületének jó része a mindenfelé szétálló ágakon van; magányosan képesek voltak így nőni. Ha azonban sűrű fák nőnek fel mellettük, lassan elsorvadnak. - olvashatjuk a jelölőszervezet jelöltekről szóló ismertetőjében.
Az Év Hala: Vágótok (Acipenser gueldenstaedtii)
A vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) az ősi megjelenésű tokfélék egyik hazánkban is előforduló képviselője. Orra rövid, tompa, bajuszszálai nem érik el a felső ajkat, teste megnyúlt, oldalán és hátán nagy és éles vértpikkelyek sorakoznak, melyek különösen a fiatal példányokon szembetűnők. Nevét is ezekről a vértekről kapta, egy óvatlan mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy felsértse az ember bőrét.
Tengerben élő vándorhalként a folyókat korábban csak a szaporodási időszakban kereste fel, hogy ikráit a nyílt, sóderes mederfenéken szórja szét, ám a Vaskapu megépítése a vándorlási útvonalára leküzdhetetlen akadályt jelentett. Nagyra növő hal, az idős példányok hossza akár a két métert is meghaladhatja. Magyarországon időről-időre előkerül egy-egy példány, ám ezek feltehetően telepítésből származnak. Egyes tengerparti országok halászfogásai között a mai napig rendszeresen előfordul, nálunk azonban a kecsegével ellentétben feltehetően nincs önfenntartó állománya. Védettsége a telepített példányok megtelepedését szolgálja. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft. – tudjuk meg a Haltani Társaság fajról írt bemutató anyagából.
Az Év Hüllője: Fürge gyík (Lacerta agilis)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2026-ra a fürge gyíkot választotta az év hüllőjének. A szervezők 2012 óta évente váltakozva egy-egy hazai hüllő- vagy kétéltűfajra irányítják a figyelmet azzal, hogy megnevezik az Év Fajaként.
A fürge gyík egyike a klímaváltozás veszteseinek. Az élőhelyét adó üde, nedves rétek és hegyi kaszálók a csapadék hiánya és a melegedő hőmérséklet következtében kiszáradnak, megváltoznak, mindez több szempontból rosszul érinti ezt a szép gyíkfajt.
Hazai állataink egy részének neve más nyelvekből ered. Gyakori, hogy a ma használatos név a tudományos név direkt fordítása, ami olykor csak részben tükrözi a kérdéses élőlény való életben megfigyelhető tulajdonságait. A fürge gyík egyike azon állatoknak, amelyre a rokonságában a legkevésbé illik a neve, merthogy szinte minden rokona fürgébb nála. Persze, lomhának azért nem mondhatjuk; különösen forró nyári napokon nyílhegyként is tud suhanni a fűben. Méltánytalan is a relatív lassúságát teljes egészében a képességeire fogni. Élőhelyei, az üde gyepek, néha még emberi lábakkal is nehezen járhatók, nemhogy rövid gyíklábakkal.
A fürge gyík hazai viszonylatban közepes méretű gyík: kisebb, mint a zöld gyík, de nagyobb, mint a homoki gyík. Teljes hossza 20-23 cm, ennek jóval több, mint a felét a farok teszik ki. Feje vaskos, orra tompa. Lábai viszonylag kurták. Színezete és mintázata nagyon változatos, de egy alapmotívumot többnyire követ.
Magyarországon általánosan elterjedt, kedveli az üde réteket, főként tavak, vízfolyások mentén. Az alföldi vízjárta gyepeken ugyancsak gyakori. Megtalálható nedves erdőszegélyeken, de hegyvidéki kaszálókon, erdei tisztásokon is.1974 óta védett, pénzben kifejezett értéke 25 000 Ft. - tudhatjuk meg a fajról, számos egyéb információ mellett a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály által összeállított tájékoztatóból.
Év Vadvirága: Homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica)
A hazai árvalányhajakat, még inkább a tollas szálkájú árvalányhajakat a legtöbben ismerik. Azt már inkább csak a szakmabeliek tudják, hogy nálunk összesen 6, ebbe a csoportba tartozó árvalányhaj-faj él, amik elkülönítése nem mindig egyszerű, a termés mérete és a rajta húzódó szőrsorok mintázata segít ebben. Mivel a homoki árvalányhaj - nevéhez méltón - nyílt homoki gyepeink jellemző, társulásalkotó faja, így ha nem is 100%-os biztonsággal, de viszonylag könnyen azonosíthatók az ilyen helyen élő árvalányhajak ezzel a fajjal (esetenként a hegyi árvalányhaj is megjelenik hasonló homoki termőhelyeken).
A homoki árvalányhaj, mint az alföldi homokpusztáink jellegzetes faja, elsősorban a Duna-Tisza közén fordul elő, ahol sokfelé tájképileg is meghatározó. Kisebb, elszigetelt előfordulásai ismertek (voltak) a Középhegység peremein, a Kisalföldön és a Nagykanizsa körüli homokpusztákon is. Kisebb állományai közül sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások következtében. Hasonlóképpen szűntek meg állományai a Homokháton is, ebben a régióban azonban arra is van példa, hogy korábban bolygatott területeken, felhagyott szántókon, autópályarézsűkön is nagy számban megjelenjen. A terület mind drasztikusabb kiszáradása számos növényfajt sodort az eltűnés közelébe, a homoki árvalányhaj viszont ennek a folyamatnak a nyertese is lehet. Szüksége is van erre, ugyanis világállománya igen kis területre korlátozódik: hazánk mellett Ukrajnában a Dnyeper menti homokterületeken jelenik meg, és kisebb foltokban Oroszország délkeleti részének homokterületein, elszigetelten pedig Európa néhány más homokterületén is.
A faj védelmét és fennmaradását leginkább élőhelyeinek, alkalmas termőhelyeinek megőrzésével lehet biztosítani.
Szűk elterjedési területén túl izgalmas sajátsága terméseinek viselkedése: ha nedvesség éri magukat a terméseiket, a hosszú szálkák (hajak) megcsavarodnak, és elkezdik befúrni magukat a talajba - így kerülve el, hogy a pusztákon gyakori szelek idő előtt tovafújják őket.
Legközelebb, ha május végén vagy júniusban az M5 autópályán utazunk végig, figyeljük az út menti területeket, ugyanis könnyen láthatunk virágzó vagy már termést érlelő árvalányhaj-foltokat. Ha pedig alaposabban is kedvünk volna megfigyelni, milyen a növény megjelenése, bátran keressünk egy jobb állapotú homoki gyepet, ahol közelebbről is megismerkedhetünk az idei Év vadvirágával. - olvashatjuk a Vadonlesők közösségi oldalán, az Év Vadvirágát kihirdető bejegyzésben. (Fotó: Saxifraga / Jan Willem Jongepier)
Év Lepkéje: Nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutilus)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2022-ben alakul szakosztálya, a Lepkevédelmi Szakosztály 2023-ban indította el az Év lepkéje programot. A jelölőszervezet 2026-ra a nagy tűzlepkét választotta az Év Lepkéjének.
A nagy tűzlepke a Vörös Könyvben a veszélyeztetett (endangered) fajok között szerepel. Az Európai Unióban Natura 2000-es jelölőfaj. Hazánkban védelem alatt áll, pénzben kifejezett értéke 50.000 Ft. Magyarországon a Nemzeti Biodiverzitás-monitorizó Rendszer fontos gerinctelen faja.
A nagy tűzlepke nálunk még szinte minden síkvidéki üde, nedves élőhelyen előfordul, de erdőterületeken inkább csak a szegélyekben, illetve az irtásterületeken találkozhatunk vele. Kifejezetten kedveli a láp- és mocsárréteket, a patakvölgyeket, a vízfolyásokat kísérő magaskórósokat, gyepeket, az öntésterületeket, a kaszálókat. Középhegységeink magasabb régióinak erdeiben csak nagyon ritkán megfigyelhető. Évente rendszerint két nemzedéke repül, azonban kedvező időjárás esetén egy részleges harmadik nemzedék is lehetséges. A hím lepkék területtartók, foglalt revírjüket hím fajtársaiktól erőteljesen védik. A nőstények hajlamosak a kóborlásra, ami a faj védelme szempontjából azért fontos, mert kóborlásuk során új élőhelyeket is benépesíthetnek.
Nagy tűzlepkéink fennmaradást leginkább élőhelyeinek átalakulása veszélyezteti, ami történhet emberi tevékenység miatt (élőhelyeinek lecsapolása, kiszárítása, felszántása, túllegeltetése, nem megfelelő időben és módon végzett kaszálása, beépítése, egyéb gazdasági célokra történő hasznosítás, stb.). Sajnálatos, hogy a globális felmelegedés a Kárpát-medencében sokkal intenzívebben jelentkezik, mint más közép-európai területeken, ugyanis a ma már jellemző forró, és aszályos nyarak a nagy tűzlepke élőhelyeinek jelentős részét alkalmatlanná teszik a faj túlélésére. Fentiek miatt indokolt, hogy 2026-ban a hazai lepkék közül a nagy tűzlepkére nagyobb társadalmi figyelem irányuljon. - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. (Fotó: Saxifraga-Frits Bink)
Az Év Gyógynövénye: A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris)
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztályának tagjai 2013 óta minden évben titkos szavazással választják meg az év gyógynövényét, amelyen idén a kerti kakukkfüvet választották az év gyógynövényének.
A kakukkfű azon fontos gyógynövények közé tartozik, amelyek egyszerre vannak jelen a gasztronómiában fűszerként, valamint a népi és modern gyógyászatban is.
A kerti kakukkfű (latin nevén Thymus vulgaris) mediterrán eredetű, Magyarországon termesztett félcserje, amelynek virágzó hajtását évszázadok óta alkalmazzák gyógyászati célokra.
Gyógyászati jelentősége messzire nyúlik vissza az időben. Már az ókorban is ismerték erős fertőtlenítő hatását, holttestek balzsamozására, harctéri sérülések kezelésére, valamint járványok idején füstölőként és bedörzsölő szerként használták. A kakukkfű nemcsak gyógynövényként, hanem fűszernövényként is kiemelkedő, a mediterrán konyha alapfűszerei közé tartozik, illóolaját pedig a kozmetikai- és illatszeripar is széles körben alkalmazza.
A kakukkfű készítményeit ma elsősorban felső légúti fertőzések kezelésében alkalmazzák, felső légúti hurut, bronchitis tüneteinek enyhítésére használható, de (étvágyjavító hatása miatt) alkalmazzák enyhe emésztési panaszok és étvágytalanság esetén is. -tudhatjuk meg sok más érdekességgel együtt a MGYT Gyógynövény Szakosztályának közleményéből. (Fotó: Saxifraga-Willem van Kruijsbergen)
Az Év Emlőse: A molnárgörény (Mustela eversmanii)
A molnárgörényt választotta 2026-ban az Év Emlősének a Vadonleső Program szakmai közössége. A programot az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működteti a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével. A szervezők immár tizenharmadik éve hívják fel a figyelmet hazánk védett emlősfaunájának egy-egy tagjára.
A molnárgörény a nyílt élőhelyek – mezők, szántók – ragadozója. Hazánkban jelentős állománya Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád vármegyében található. A hazai emlősfauna alulkutatott képviselője rejtett életmódja és alacsony egyedszáma miatt csak ritkán kerül szem elé. Kerüli az erdőket és az emberi településeket. Föld alatti búvóhelye gyakran elhagyott – és azokénál nagyobb termete miatt tovább bővített – hörcsög- és ürgejárat. Időszakosan több kotorékot is váltogat, néha kazlakban is megpihen. Kölyökneveléskor viszont hetekig egy búvóhelyhez ragaszkodik. Ilyenkor a szülők aktivitása is megváltozik, hiszen a görénykölykök szinte csak nappal bújnak elő játszani a kotorékból. Igazán agilis ragadozó, főként éjszaka jár vadászni.
A faj 1974 óta védettséget élvez Magyarországon. Nyílt mezőkhöz, szántókhoz, füves legelőkhöz kötődése, emberkerülő volta és táplálékbázisa miatt Európában a molnárgörény erőteljesen visszaszorult. A görényekre veszélyt jelentenek az utak is, ahol sűrűn esnek gázolás áldozatává. Ezen kívül az agrárkörnyezetben előforduló nem szelektív rágcsálóirtó módszerek (méregkihelyezés, csapdázás), prédaállatok gyérülése vagy különböző irtószerek szervezetükben történő felhalmozódása közvetett mérgezés által okoz kárt a molnárgörény-populációban. - olvasható sok egyéb érdekesség mellett a program oldalán.
Az Év Beporzói: a Zengőlegyek
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által meghirdetett, az Év beporzói 2026 szavazáson 1517-en vettek részt.
Szoros versenyben, a szavazatok 47,3%-ával a zengőlegyek végeztek az első helyen, az egyetlen szavazattal lemaradt pöszörlegyek és a sereghajtó viráglegyek előtt.
A 2026. évi versenyben a legyek közül választottak ki a Szervezők három csoportot. E kevésbé népszerű állatcsoport kiválasztásával nem titkolt céljuk volt a „nemszeretem” állatok iránti – gyakran indokolatlan – ellenszenv csökkentése. Szerte a világban kb. 150.000 különböző kétszárnyú rovarfajt ismerünk már. Ezen belül kb. 80.000 a légyfaj, a többi szúnyog és lószúnyog. Negatív megítélésükhöz hozzájárul, hogy többen közülük különféle kórokozókat terjesztenek, ám, többféle hasznuk vagy feladatuk mellett, az emberek számára létfontosságú növények beporzásából is igencsak kiveszik a részüket.
Az idei Év Beporzói, a zengólegyek a rovarvilág repülőbajnokai.Szinte mindenütt előfordulnak: az Antarktisz és néhány kisebb óceáni sziget kivételével bárhol találkozhatunk e népes család valamelyik tagjával. Többségük a virágzó növényeket, főként az ernyős virágzatúakat keresi, mintegy öt és félezer fajuk aktív résztvevője a beporzásnak. Olyan területeken is előfordulnak ők is, amelyeket a méhalkatúak nem látogatnak. A változó körülményekhez – így a klímaváltozáshoz – viszonylag jól alkalmazkodnak.
Méretük fajtól függően a 7-15 mm között lehet, testalkatuk változó: lehetnek zömökebbek, de karcsúak, lehetnek csupaszok, de szőrösek is. Rendkívül gyorsan rezegtetik a szárnyaikat: akár 300 szárnycsapást is végezhetnek percenként, vízszintes helyzetben, egy helyben lebegve a levegőben, fejükkel a légáramlással szembe fordulva. Számos fajuk mintázatával egyes méhalkatúakat utánoz, álruhájuk segíti túlélésüket.
Az imágók nektárt és virágport fogyasztanak, az 1-2 mm nagyságú petékből kikelő lárvák azonban vérszomjas ragadozók: bebábozódásukig fejenként több száz, vagy akár 1000 levéltetvet tesznek ártalmatlanná. - írja honlapján a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.
Összeállította: Izsákné Simon Adrienn